Timi szüléstörténete 2018.05.03.

Tegnap este érkezett meg Timi részletes szüléstörténete. Timi kismama jógára járt hozzám, és szülésfelkészítőn is volt a párjával. Mindent elkövetett a természetes szülésért. Bámulatra méltón sportosan, fitten és tudatosan viselte egész várandóságát. Ezért is lehetett még nehezebb feldolgozni, hogy császár lett a vége, de Timi már ezen is túllépett. Az ő esetében egyébként jogos volt a császár, ami azért vigasztalhat bennünket.
Talán a legfontosabb üzenetem mindenkinek, aki mélységes csalódottságot érez, hogy nem sikerült természetes úton világra hozni a gyermekét, hogy egyrészt a szülés nem csak az anyán múlik, hanem minden szereplőn, aki jelen van: az apán, a kórházon és személyzetén, és a babán! A szülés a pszichológia jelen állása szerint egy nagyon mély hatás. Talán a babának pont arra a megélésre volt szüksége, amit a császár adhatott. Ezért hát, anyukák, akik mindent megtettetek, ne magatokat okoljátok! Talán így kellett lennie.
Másrészt viszont a szülés, lett légyen bármilyen meghatározó momentum egy kis emberi lény életében, mégis csak egy pár órás esemény. A gyermeketeket évtizedeken át fogjátok kísérni, először karban tartva, majd kézen fogva, utóbb egymás mellett sétálva, végül messzire elengedve. Hogy ezek alatt az évtizedek alatt hogyan érintitek, hogyan szóltok hozzá, mire tanítjátok, hogyan szeretitek, mi mindent mutattok meg neki a világból – az ezerszer többet számít.
Asztrológusként, kineziológusként és sportolóként is mondhatom: a traumák - a születési traumák is –elsimogathatóak, és gyengeségeink erősségé fordíthatóak. Szóval hajrá, Timi! :)

Íme Timi szüléstörténete:

„Szia Éva!

Nos, több oka is volt annak, hogy csak így két héttel később írom meg Elza születésének történetét.

A legfőbb ok, hogy végül császárral született, ami lelkileg nagyon traumatikus élmény volt. Hál'istennek fizikailag meg sem kottyant, de ennyi idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket.
Pont emiatt, ha korábban írok részleteket, talán egy elrettentő sztorit olvastok és mivel Sári és Kitti még csak ezután szülnek, így nem akartam őket megijeszteni.
Ráadásul semmi kedvem sem volt laptop elé ülni, inkább csak élvezem új családtagunk társaságát.

Április 14-ére voltam kiírva és a 38. héttől tudtuk, hogy nagy súlyú babára számíthatunk. Végig rendben volt minden az összes vizsgálat során. A terminus utáni hétfőn ismét mehettem ultrahangra és az orvosunk is megvizsgált. Sajnos itt már látszott, hogy alig maradt magzatvíz és Elza nem megfelelő szögben fekszik, valamint a helye az átfordulásra igen csekély. Valószínűleg ezek miatt volt az, hogy minden bevetett trükk ellenére (illóolajok, sport, bábakoktél és egyéb népi praktikák :) ) nem indult be a szülés magától. Az orvos is megállapította, hogy méhszájam zárva és a baba feje olyan magasan volt, hogyel sem érte.

Sajnos ezek a tényezők nem kedveztek Elzának és tudtuk, hogy inenn már nagyobb esélye van annak, hogy baja lehet, ha nem segítünk neki kibújni. 3 lehetőségünk volt- várunk tovább, oxitocinnal beindítják a szülést vagy a rettegett császár...
Nagyon nehéz volt racionális döntést hozni, hiszen az egész terhességem alatt az volt a célom, hogy én majd természetes úton hozom világra a babánkat, gyógyszerek és egyéb beavatkozás nélkül.
Nem így lett! Mindent mérlegelve- végül a császár mellett döntöttünk. Másnap reggel 7-re mehettünk is a kórházba és Elza kedden, április 17-én 4040 grammal és 55 centivel született.

A választott szülésznőnk készített fel a műtétre, fogta a kezem az érzéstelenítés alatt és betakart, amíg vacogva vártam, hogy elkezdődjön a műtét. Ez nagyon sokat jelentett. A férjem is bejöhetett, amint hatni kezdett a spinális érzéstelenítés és látta amint 10 perc alatt ki is veszik Elzát. Ezután 35 percig figyeltem a baloldalamon lévő órát, mert tudtam hogy akkor végzünk is. Időközben visszahozták a babát és a mellkasomra tették néhány percre, hogy én is megszemlélhessem. Csodaszép volt!

A műtét után visszagurítottak a szobánkba, ahol a férjem- kislányunkkal a mellkasán- várt. Ekkor ismét átadta nekem a babát, aki rögtön, nagyon ügyesen szopizni kezdett.

Összesen két éjszakát töltöttünk a kórházban. A sebem is nagyjából két napig fájt, utána teljesen jól tudtam mozogni és a láb-dagadásom is gyorsan elmúlt.

Így, néhány hét elteltével látom, hogy a sok idő és energia, amit szülésre való felkészülésre fordítottam azért még így sem volt hiábavaló.

A mélyrelaxációk alakalmával a terhességem vége felé már mondtam Elzának, hogy opció a császár is... talán őt ezért nem viselte meg és hiszek benne, hogy a sok kommunikáció miatt ennyire nyugodt.
A tanult légzéstechnikákkal nyugodt tudtam maradni a műtét alatt, még ha fájdalmat nem is- de minden egyebet éreztem amit az orvosok csináltak a pocakomban.
És végül, az hogy fizikailag egyáltalán nem viselt meg a császármetszés, az pedig annak tudható be, hogy végig tornáztam, jógáztam sokáig futottam és teniszeztem is, valamint a terhességi cukorbetegségem miatt nagyon odafigyeltem arra, hogy mit eszek.

Elza azóta is nagyon jól eszik és alszik, hihetetlenül nyugodt baba, ritkán sír. Egy igazi kis csoda. :) Én is jól vagyok és nagyon sokat segített, hogy volt kikkel beszélnem az átélt traumáról és segítettek nekem túllépni rajta.
Üdv.,
Timi”



Kövess minket a Facebook-on!